Zsobok, 2018 február

English below

„Kedves Kis Csapat!

Érdekes, ahogy időnként összefutok emberekkel és találunk valami közös pontot. Zsókával – a VONESZO HR koordinátorával – még az őszön találkoztam egy közös ismerősünk szülinapján és persze elkezdtünk beszélgetni, hogy ki mivel foglalkozik, meg hogy jó ötlet lenne kapcsolatot építeni a főiskolám és a VONESZO között. Jelenleg Kolozsváron tanulok gyógyedagógiát. A munka, melyet az alapítvány végez, kapcsolatban áll a gyógypedagógiával.
Zsóka írt, hogy mehetnék én is erre a szombati zsoboki alkalomra

A reggeli vonattal mentem át Kolozsvárról és kilenc tájban érkeztem meg Zsobokra. Kicsit izgultam, hogy kik lesznek, meg milyen lesz a gyerekekkel, de egy nyugis, laza csapatba csöppentem bele. Megérkezésem után bemutatták a többi VONESZOst is. Bandi és Kinga felajánlották a lehetőséget, hogy egy fél-háromnegyed órás beszélgetésre bemehetünk a végén egy másik leánnyal, – aki most egész évben a gyerekotthonban önkéntes – és részt vehetünk a nevelőkkel folytatott munkában. Pontosabban kérdéseket tehetünk fel egyenesen nekik.

Érdekes volt hallani a nevelőktől, hogy a VONESZO által szervezett programokat megelőzően nem volt alkalom, ahol a nevelők többsége ott lett volna, hiszen a gyerekekkel mindig kell valakinek lenni. Tetszett, az hogy van nekik most ilyen alkalom. Emlékszem tanulmányaim során nekünk is hangsúlyozták, hogy jó, hogy ha nem csak egy dologgal foglalkozik az ember, mert úgy nagyobb a kiégés veszélye. Nagyon jó, hogy van egy ilyen szervezet, ami foglalkozik ezzel. Mikor visszamentünk a gyermekekhez már jó sok rajz készült. A gyerekek kis tomboljagyeket kaptak különböző dolgokra, amit a vacsi utáni tombolázáskor váltottak be.

Este végül Zsobokon ragadtam, de őszintén örülök, mert magát a napot nem mindig éreztem zökkenőmentesnek. A határok meghúzása, mikor és hogy kéne viselkedni a gyerekekkel, meg az én elképzeléseim és az, amit igazából valóban teszek az esetek többségében nem voltak szinkronban és jó volt, hogy ezt este meg lehetett beszélni, ami oldotta a dolgot.

Kiss Luca Anna
VONESZO-önkéntes


What do childcare councellors actually do?

A letter from Anna Luca Kiss, our new volunteer at Zsobok.

To My Little Team

Zsobok, 2018 februárIt’s so extraordinary how in one moment a pair of seemingly unknown people a moment later find themselves discussing points where they connect. A very similar situation had recently happened to Zsóka, Voneszo’s HR-coordinator and me when we were both attending our mutual friend’s birthday party. Our discussion, as you will soon find out, revolved around our studies yet shortly turned towards VONESZO’s potential involvement with university training of new social sciences professionals.

As I’m currently studying Special Education for Students with Learning Difficulties in Kolozsvár, I was soon invited by Zsóka to take part in their next visit to the Zsobok Chilcare Home and join VONESZO volunteers and professionals in their work there. Consequently, I took the nine o’clock train on the following morning and arrived to Zsobok soon, where I had met the volunteers of VONESZO and I was introduced to them one by one. I found them cheerful, open yet calm and collected and they had helped me feel content instantly and encouraged me to interact with the kids at ease too.

Later that day, I was given the opportunity by Kinga and Bandi to have one-on-one conversations with the counsellors themselves along with another girl who’s a full-time volunteer at the Home. I had found this a wonderful act of courage for me on their behalf since I could ask many important questions about my choosen profession from experienced individuals in a working community. The answears had equally surprised me and encouraged me, as they told me how much they enjoyed these VONESZO events when they had the opportunity to learn and grow through professional councelling. This revellation had added up with my thoughts from previous studies: for childcare professionals these little pauses and reflections bring enormous positive energy to battle the possible signs of burn-out and the strains of days spent with selfless giving. I felt glad that VONESZO’s there for their needs.

By the time I got back to my little team of children, they had already finished many of their breathtaking drawings and we moved on to help with the dinner preparations. I also joined in with the handing out of prizes at the end of the day lottery. As we finally came to our last session of the evening before the wrap-up, I used my time to ask more questions and reflect on how much I realized from what I had planned and how the day’s events differed from my expectations. Through various conversations during the day, I had learned an immense amount of information for which I am outstandingly grateful.

I shall hope to meet you all soon,

Anna Luca Kiss
VONESZO-voluntier